Elállási jog gyakorlása

A fogyasztót – meghatározott határidőn belül – indokolás nélküli elállási jog illeti meg. Olyan üzlethelyiségen kívül kötött és távollévők között kötött szerződés esetén, amely szolgáltatás nyújtására irányul, ha a teljesítés a fogyasztó erre vonatkozó nyilatkozatát követően megkezdődik, a fogyasztót – meghatározott határidőn belül – indokolás nélküli felmondási jog illeti meg.

Az elállási és felmondási jog gyakorlásának határideje

A fogyasztó az elállási vagy felmondási jogát

  • termék adásvételére irányuló szerződés esetén a terméknek, több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik, az utoljára szolgáltatott terméknek, több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak, 
  • ha a terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak,a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától;
  • szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szerződés megkötésének napjától;

számított tizennégy napon belül gyakorolhatja. A fogyasztó elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolhatja.

A fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jogra vonatkozó tájékoztatás elmulasztásának jogkövetkezménye

Ha a vállalkozás a tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget, az elállási határidő tizenkét hónappal meghosszabbodik. Ha azonban a vállalkozás az elállási vagy felmondási jog gyakorlására előírt határidő lejártát követő tizenkét hónapon belül megadta a fogyasztónak az elállásról szóló meghatározott tájékoztatást, az elállásra vagy a felmondásra nyitva álló határidő az e tájékoztatás közlésétől számított tizennegyedik napon jár le.

A fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása

A fogyasztó az elállási vagy felmondási jogát

  • a jogszabály mellékletében található nyilatkozat-minta felhasználásával; vagy
  • az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján 
  • gyakorolhatja.

A vállalkozás internetes honlapján is biztosíthatja a fogyasztó számára az elállási vagy felmondási jog gyakorlását. Ebben az esetben a vállalkozás tartós adathordozón haladéktalanul visszaigazolja a fogyasztói nyilatkozat megérkezését.

Az elállási vagy felmondási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát a meghatározott határidő lejárta előtt elküldi. A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállási vagy felmondási jogát a jogszabályi előírásoknak megfelelően gyakorolta.

A vállalkozás kötelezettségei a fogyasztó elállása vagy felmondása esetén
Ha a fogyasztó a jogszabálynak megfelelően eláll az üzlethelyiségen kívül kötött vagy a távollevők között kötött szerződéstől, a vállalkozás haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is.

A jogszabálynak megfelelő elállás vagy felmondás esetén a vállalkozás a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján a vállalkozás a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti.

Ha a fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, a vállalkozás nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket.

Termék adásvételére irányuló szerződés esetén a vállalkozás mindaddig visszatarthatja az összeget, amíg a fogyasztó a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Nem illeti meg a vállalkozást a visszatartás joga, ha vállalta, hogy a terméket maga fuvarozza vissza.

A fogyasztó kötelezettségei elállása vagy felmondása esetén

Ha a fogyasztó a jogszabálynak megfelelően eláll az üzlethelyiségen kívül kötött vagy a távollevők között kötött szerződéstől, köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított tizennégy napon belül visszaküldeni, illetve a vállalkozásnak vagy a vállalkozás által a termék átvételére meghatalmazott személynek átadni, kivéve, ha a vállalkozás vállalta, hogy a terméket maga fuvarozza vissza. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi.

A fogyasztó kizárólag a termék visszaküldésének közvetlen költségét viseli, kivéve, ha a vállalkozás vállalta e költség viselését. Ha az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés megkötésével egyidejűleg a terméket kifuvarozták a fogyasztónak, a vállalkozás saját költségén fuvarozza vissza a terméket, ha az jellegénél fogva postai küldeményként nem küldhető vissza.

A fogyasztó csak a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel. Nem felel a fogyasztó az értékcsökkenésért, ha a vállalkozás az elállási vagy felmondási jogról szóló tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget.

Ha a fogyasztó a teljesítés megkezdését követően felmondja az üzlethelyiségen kívül vagy távollévők között kötött szerződést, az elszámolás során a fogyasztó által arányosan fizetendő összeget a szerződésben megállapított ellenszolgáltatás adóval növelt teljes összege alapján kell kiszámítani. Ha azonban a fogyasztó bizonyítja, hogy a teljes összeg túlzottan magas, az arányos összeget a szerződés megszűnésének időpontjáig teljesített szolgáltatások piaci értéke alapján kell kiszámítani. A piaci érték megállapításánál az azonos tevékenységet végző vállalkozások azonos szolgáltatásának a szerződés megkötésének időpontja szerinti ellenértékét kell figyelembe venni.

A fogyasztót megillető elállási és felmondási jog alóli kivételek

A fogyasztó nem gyakorolhatja az elállási vagy felmondási jogát

  • a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;
  • olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, az elállási vagy felmondási határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;
  • olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;
  • romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
  • olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;
  • olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;
  • olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;
  • olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából;
  • lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;
  • hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;
  • nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;
  • lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;
  • a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti az elállási vagy felmondási jogát.

A fogyasztót megillető elállás vagy felmondás hatása a járulékos szerződésekre

Ha az üzlethelyiségen kívül kötött szerződéshez vagy a távollevők között kötött szerződéshez járulékos szerződés is kapcsolódik, a fogyasztó elállási vagy felmondási jogának gyakorlása a járulékos szerződést is felbontja vagy megszünteti.

Elállási jog gyakorlása céges vásárló esetén, avagy mikor minősül a vásárló fogyasztónak?

Gyakran előforduló eset, hogy a webáruházban nem természetes személy, hanem egy vállalkozás köt szerződést vevői oldalon a termék vásárlására vagy szolgáltatás igénybe vételére. Felmerül a kérdés, hogy ezekben az esetekben a vállalkozó vevőt ugyanazok a jogok illetik-e, amelyek a fogyasztóvédelmi jogszabályok általában biztosítanak a fogyasztó számára, milyen szabályokat kell alkalmaznunk, illetve hogyan szükséges ezt az általános szerződési feltételeinkben megjeleníteni?

A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet (Rendelet) 1. § (1) bekezdése értelmében annak rendelkezéseit a fogyasztó és vállalkozás között kötött szerződésekre (fogyasztói szerződések) kell alkalmazni.

A Ptk. kötelmi jogi szabályait tartalmazó Hatodik Könyve a 93/13/EGK irányelv 2. cikk b) pontjának megfelelően azon természetes személyekre szűkíti le a fogyasztó fogalmát, akik a saját szakmájuk, üzleti tevékenységük vagy foglalkozásuk körén kívül kötnek szerződést. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Rendelet hatálya nem terjed ki

  • a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személyekkel; (legyen az akár jogi-, vagy természetes személy)
  • a nem természetes személyekkel megkötött szerződésekre.

Amennyiben tehát vállalkozás köt szerződést webáruházzal termékértékesítésre vagy szolgáltatás nyújtására, úgy a fogyasztónak nem minősülő vevőt nem illeti meg az indokolás nélküli elállás/felmondás joga. Az elállás ebben az esetben már „csak” szerződésszegés esetén vagy a felek által előzetesen kikötött elállási jog alapján lehetséges és a Ptk. elállásra, felmondásra vagy hibás teljesítésre vonatkozó szabályai alkalmazandóak a fogyasztóvédelmi jogszabályok rendelkezései helyett, mely szerint ha a szerződésszegés következtében a jogosultnak a szerződés teljesítéséhez fűződő érdeke megszűnt, elállhat a szerződéstől, vagy ha a szerződéskötés előtt fennállt helyzetet természetben nem lehet visszaállítani, felmondhatja azt, ha e törvény eltérően nem rendelkezik.

Az elállási jog rendeltetéséből következik, hogy a szerződésszerű teljesítés után már nem gyakorolható, mert a teljesítés a szerződést megszünteti. El lehet állni azonban a szerződéstől, ha a teljesítés már megkezdődött, de még nem fejeződött be. Az elállás a szerződést megkötésének idejére visszaható hatállyal szünteti meg. Ezért a teljesített szolgáltatások visszaszolgáltatásának kötelezettsége a szerződés megkötésének időpontjától esedékes. Ennek következtében a pénzt szolgáltató fél a teljesítéstől kamatra is jogosult. Az elállási jog gyakorlása során is érvényesülnie kell az arányosság elvének, amelyre figyelemmel a szerződéses érdek jelentéktelen vagy csekély súlyú sérelme nem szolgálhat alapul a jogviszony radikális felszámolásához.

A fentiek miatt a webáruház általános szerződéses feltételeiben szükséges elhatárolni a két esetet, megelőzve ezzel azt, hogy kiterjesszük a fogyasztói szerződésekre vonatkozó jogszabályi előírásokat.